Bemutatkozik az intézmény csapata

Csetneki Nikoletta

Csetneki Nikoletta

Kisgyermeknevelő, mb.intézményvezető-helyettes

Kislánykorom óta szeretem a gyermekeket és mindig arra készültem, hogy a munkám is gyermekközpontú lesz. Igaz, először óvónőnek készültem, de időközben rájöttem, hogy a 0-3 év közötti gyermekek állnak igazán közel a szívemhez. Azt gondolom, hogy kisgyermeknevelőként tudtam igazán kiteljesedni.
Célom, hogy munkám során segítsem anyatársaimat tanácsokkal, megértéssel és szeretettel, ezáltal ha csak egy kicsit is, de megkönnyíteni számukra a gyermeknevelést. A gyermekeket pedig legjobb tudásom és szakmai tapasztalataim szerint szeretném gondozni, nevelni, szeretgetni.
Lévai Evelin

Lévai Evelin

Kisgyermeknevelő

Egész életemben fontos szerepet töltött be a családom, a testvéreim szeretete, az emberi kapcsolatok. Kilenc éves voltam, amikor megszületett a kis öcsém. Csodálatos érzés volt látnom a növekedését, fejlődését. Nagyszerű "feladatnak" éreztem törődni és gondoskodni róla.
2015-ben felvételiztem és nyertem felvételt az akkor még Eszterházy Károly Főiskola, Tanárképzési-és Tudástechnológiai Karára, Csecsemő-és kisgyermeknevelő szakirányra. Úgy éreztem, hogy a legkisebbekkel szeretnék foglalkozni, szeretném azt, ha hozzájárulhatnék a meghatározó mérföldkövekhez.
A magánéletben és kisgyermeknevelőként is nagy hangsúlyt fektetek az érzelmekre, az emberi kapcsolatokra, hiszen a lelki egyensúly a harmonikus testi-lelki fejlődés alapja. Nagyon fontosnak tartom a differenciálást, az egyén bánásmód érvényesítését, az érzelmi biztonság megteremtését.
Lévainé Áfra Emese

Lévainé Áfra Emese

Kisgyermeknevelő

2011-ben sodort az élet a bölcsődék világába, ahol megtekinthettem a kisgyermeknevelői hivatást gyakornoki szemszögből egy Debreceni bölcsődében. 2013-ban a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési karán végeztem mint csecsemő - és gyermeknevelő gondozó
A kisgyermeknevelői pályát fontos hivatásnak tekintem.
Célom hogy a megszerzett szakmai tudásommal segítsem a gyermekek fejlődését .
Fontosnak tartom hogy olyan légkört teremtsek a gyermekek számára hogy az anyától való elválást ne törésként éljék meg hanem biztonságban érezzék magukat .
Gulyásné Répási Csilla

Gulyásné Répási Csilla

Kisgyermeknevelő

Tudatosan választottam ezt a hivatást. A gyermekek iránti szeretetem, elköteleződésem, a velük való törődés és a róluk való gondoskodás már fiatalkoromban megmutatkozott, fontos szerepet töltött be az életemben.
A bölcsődei munkámat törekszem körültekintően, felkészülten, szakmai elhivatottsággal végezni. A gyermekekre és családjaikra építve, az egyéni szükségleteket, életkori sajátosságokat figyelembe véve megszervezni a csoport mindennapjait. A szobai és udvari játéktevékenységeket próbálom színessé, változatossá tenni. A különböző évszakokhoz és ünnepkörökhöz kapcsolódó eseményeket sokrétűen megszervezni a gyermekek számára. Játékba ágyazva különböző művészeti tevékenységek által fejleszteni a gyermekek ismereteit, egyes kompetenciaterületeit.
Kiemelten fontosnak tartom az egyéni bánásmód érvényesülését, valamint a szülőkkel történő kölcsönös együttműködés kiépítését, hiszen a bölcsődében ezek megvalósulása az érzelmi biztonság alapját fogja képezni.
Merczné Nagy Mária

Merczné Nagy Mária

Bölcsődei dajka

16 éve dolgozom gyermekek között. Ismerem a 0-3 éves korosztály életkori sajátosságait és ez a korosztály áll hozzám a legközelebb. 7 évig dolgoztam kisgyermeknevelőként, immár harmadik éve erősítem a Mezőcsáti Városi Bölcsőde csapatát.
Munkámat igyekszem a legjobb tudásom szerint végezni, a gyermekek felé szeretetet és érzelmi biztonságot nyújtani.
Lobkovitzné Fróna Magdolna

Lobkovitzné Fróna Magdolna

Bölcsődei dajka

Lassan 10 éve dolgozom dajkaként. Először óvodáskorú gyermekek között, majd 2021 nyarán csatlakozhattam a Mezőcsáti Városi Bölcsőde dolgozói közösségéhez, amiben tudom , hogy megtaláltam az igazi helyem. Munkámban igyekszem a kisgyermeknevelőket legjobb tudásom szerint segíteni. A kisgyermekeknek viszonozni azt a sok szeretetet amit tőlük kapok, számukra biztonságot és egyéni bánásmódot nyújtani.
Baranyi Krisztina

Baranyi Krisztina

mb.intézményvezető

2021. januárjától, az indulástól a bölcsőde alkalmazásában állok. Részt vettem az előkészítő munkálatokban, majd az első gyermekek fogadásában, figyelemmel kísértem fejlődésüket, tevékenységüket, ahogy teszem ezt ma is.
A bölcsődében arra törekszünk, hogy a bölcsődei alapelvek érvényesülése mellett kibontakozhasson egy olyan helyi sajátosságokkal rendelkező bölcsődei gyakorlat, mely az életkori sajátosságokat figyelembe véve biztosítja a gyermekek sokoldalú fejlődését.
Célom, hogy a gyerekeket olyan közeg vegye körül, ahol a biztonság, az állandóság, szeretet és elfogadás jellemző, amely támogatja a tanulást, tapasztalatszerzést és a gyermekek fejlődéséhez, az óvodába való legoptimálisabb felkészültséghez vezethet.
Büszke vagyok arra, hogy a bölcsőde indulása óta ezzel a kollektívával dolgozhatok együtt és közös erővel igyekszünk mindent megtenni az intézmény jó hírnevének további fokozásáért. Tesszük mindezt szakmai elhivatottsággal, alázattal és szeretettel minden munkanapon és azon kívül is.
csatibolcsi@gmail.com +36-49/950-985